Ötletlak

Heti összefoglaló

Sziasztok!   Az elmúlt héten több dologba is belekezdtem. Valahogy nem bírtam magammal, és elkapott a láz. Volt, amit sikerült is befejeztem, már csak a végső simításokat várja (régi figura új köntösben). Van, ami még csak folytatás formájában halad a vég felé, de fonal hiányában a befejezés még várat magára egy darabig. Ezt a darabot… Tovább »

Eliza bemutatkozik

Sziasztok! Hosszas várakozás után én is megérkeztem. Anyukám sokáig kutatott a megfelelő minta után, amíg megtalálta azt, amivel teljes szépségemben tündökölhetek. Ja, elfelejtettem bemutatkozni. Elizának hívnak, mivel nagyon hasonlítok Elzára a Jégvarázsból. A hasonlóság a szőkeségemben van, és mind a ketten nagyon szeretjük a kék színt, ami nagyon jól illik a szemünkhöz. 🙂 Anyukámnak a… Tovább »

Katica, Zümi és Pille

Sziasztok! Vártam a pillanatot, hogy kibújhassak anyukám horgolótűje alól. Szépen apránként formálódtam, majd itthon szépen kigömbölyödtem a könnyed és allergiamentes tömőanyagtól. Ezután már éreztem a testemet, de némi csinosításra volt szükségem, hogy láthassam magamat. Ezt mindenki számára biztonságosan kellett megoldani, utána pedig már csak a szárnyaim voltak hátra, amivel új gazdimhoz repülhetek, hogy együtt fedezzük… Tovább »

Lassúság

Sziasztok!   Tudom, hogy mostanában elég kevés időt tudok rászánni a blogra. Nem is nagyon vannak új posztok. Ám a háttérben dolgozom a projekteken, és a tartalmakat is megírtam bizony előre, de kicsit lassan haladok a tervek megvalósításával, emiatt csak a munkafázisokat szoktam a Facebook és Instagram oldalaimon megosztani. A héten tervezem egy nagyobb munkafázis… Tovább »

Üzletanyu konferencia 2017 – 2. rész

És itt is van a folytatás, egyben befejezés is. Maga a konferencia, ahogy már korábban említettem, a Lurdy házban került megrendezésre. A regisztrációt követően – ami nagyon gyors és profin szervezett volt – a kiállítótérben találta magát az ember lánya. Itt szerepeltek szolgáltatásokkal kapcsolatos témák (pl.: hírlevél rendszerek, SEO, adótanácsadás) és termékeket bemutató standok (Napos… Tovább »

Üzletanyu konferencia 2017 – 1. rész

Sziasztok! Mivel úgy gondolom, hogy nagyon rám fér a fejlődés, ha szeretném komolyabban elindítani a vállalkozást, így az utóbbi hónapokat azzal töltöm, hogy ami ezzel kapcsolatos információ, azt próbálom összeszedegetni. Sok helyen nézelődök, hogy mindenből megtaláljam azt,a mi a leginkább hozzám illik az adott területen. Amikor néhány hete meghirdették a Gazdagmami oldalon az Üzletanyu konferenciát,… Tovább »

Kipp-kopp, ki kopog…

Újítani mindig kell! Nálam sincs ez másként. Lejárt a húsvéti vendégváró képkeret ideje, így kerestem az ihletet egy nyáriasabb verzió elkészítéséhez.   A Kosárbolt oldalán meg is találtam, amit kerestem ebben a videóban. Bár ott anyák napjára készítették, kis átalakítással a tavaszi-nyári időszakban is várhatja az érkezőket.   Nálam a hozzánk érkezőket fogja köszönteni a… Tovább »

Anyák napja csúszással

Nem is én lennék, ha mindennel időben elkészülnék. Természetesen nem volt ez másképp az Anyák napjával sem, ami kb. 1 héttel arrébb van már… Idén saját készítésű holmikat szerettem volna készíteni a család idősebb nőtagjainak, így korábban elkezdtem a keresgélést. Megtaláltam a megfelelő fonalhoz tartozó mintát, és elkezdtem a tervezést-megvalósítást. Ebbe kicsit közbeszólt, hogy a… Tovább »

Csak egy kis apróság

Az anyák napja már eltelt, de mivel én mindig csúszásban vagyok mindennel, így nem is meglepő, hogy csak most tudom kitenni a posztot az idén általam készített ajándékról.   A Pentart blogjában betonból készült asztaldíszt készítettek és dekoráltak. Magát a díszt én is szerettem volna elkészíteni, de kicsit kombináltam egymással 2 ötletet. Így lett a… Tovább »

Ajándék

Mivel a kedvenc nagynénémnek 2 hete volt a születésnapja, és a múlt  héten meglátogattuk, így kézenfekvő volt, hogy valami magam készítette ajándékot viszek neki. Mivel több éve hastáncol, és szereti a színes, vidám dolgokat, így nagy öröm volt számomra, mikor az egyik Facebook csoportban megosztották ezt a videót. Abszolút kapóra jött, mivel néhány hete rendeltem… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!