Ötletlak

Megújulás

Mint látjátok, külsőleg megújult a blog. Az elkövetkezendő hónapokban szeretném új életre kelteni a vállalkozásomat, és egy kicsit komolyabban kell ehhez kinéznie az oldalaimnak és nekem is. Legalábbis, én így gondolom. Ez nem kis munka lesz, és igyekszem haladni vele. A tervek készülőben vannak, de nem szeretnék fejest ugrani semmibe. Nem akarom elkapkodni a dolgokat.

Próbálom megtervezni az elkövetkezendő hónapokat, hogyan legyen minden. Szeretném egységesíteni a felületeimet, és ehhez szükség volt már erre a változásra a blog kinézetében is. 
 
Tartalmilag is szeretném ezt a változást folytatni. Remélem, ezen erőfeszítéseimet siker koronázza majd. A rendszeres bejegyzések még mindig kihívást jelentenek, és nem is biztos, hogy fog sikerülni, mert munka mellett folyamatosan új dolgokat készíteni nem egyszerű dolog. De igyekszem megoldani ezt a problémát is
 
Jelenleg több megrendelésem is folyamatban van, ahogy az új projekt is, amiről már olvashattatok. Most ezekre koncentrálok, hogy minden időben elkészülhessen, és megmaradjon az egyensúly a munka, magánélet és a hobbi között. Ez régi igényem volt, és tavaly nyár óta úgy érzem, jól haladok a megvalósításában. Többet mozgunk, igyekszünk csak a lényeges dolgokkal foglalkozni és a lényegteleneket elengedni. Ez természetesen nem mindig sikerül, de fejlődőképes vagyok. 🙂
 
Szükség van arra, hogy az ember néha megálljon és elgondolkodjon: jó ez így nekem, ahogy most van? És ha nem, akkor el kell gondolkodni azon, hogy mi igazán fontos az ember életében, és azokra szükséges koncentrálni. A lényegtelen, apró-cseprő dolgokat meg kell tanulni elengedni és nem foglalkozni velük. Ez lényegében a Konmari módszer, csak lelkileg. 🙂
 
Nekem eddig jól működik, és hiszem, hogy ez a változás a jövőben is segítségemre lesz a terveim megvalósításában. 
 
Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a hosszabb szösszenetet, és támogatjátok a munkámat.

Ha tetszett a poszt, és szeretnéd folyamatosan nyomon követni a munkásságomat, akkor kövess Facebook-on vagy Instagram-on!

Termékeimet megrendelheted az http://otletlak.wezzpage.hu/ oldalon!

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!